...
Este elmentünk a Toronyba. Zsével. Zsé éppen újabb mélypontra zuhantatta magát, én elvagyok. Lóci játszik. Szeretem. Vonzónak érzem magam, kereknek. Szép a hajam és jó a sminkem. Egyszerű. A férfi a körablaknál ült a haverjával. Rámnézett, mosolygott is talán, valószínűleg én is rá .Szoktam. És tetszik is. Lementünk táncolni, ugrálni ahogy szoktunk. Nevetve ordibálni a szöveget, kiengedni a fáradt gőzt. Esik az eső. A pultnál álltunk Zsével amikor először megszólított. Mosolygott és köszönt. Meghívott. Mit kérek. Zsé azonnal vette a lapot, ketten maradtunk. talán beszélgettünk keveset de menni készültünk. Utolsó ital lett volna aznap estére. Esett.

Hazavisz bennünket. 
- Te nem ittál? - kérdeztem.
- Nem - felelte.
Szép autó - bár ma már a 20 éves autók is elég szépek. Mondhatnám, hogy nem értek hozzá, de annyit azért meg tudok állapítani hova tegyem a tulajdonosát a társadalmi hierarchiába. Jól szituált, intelligens beszéd, egyszerű ám ízléses megjelenés. Nem ivott. A kapuban Zsé átlibben a másik oldalára én maradok. Sétáljunk. Az eső elállt, az este kellemes. Magasabb mint én. És vonzó. Áhhh... roppantul vonzó. Gyengém az intelligencia, a magasság, szerénység. Zsebbe tett kézzel sétál mellettem. Mosolyog és beszél. Van miről. Könyvekről, szerelemről, életről. Én bizonyos téren szerencsétlen vagyok. Ő szerencsés. 
-Találkozunk még?
-Találkozzunk még.
Nem volt sem csók sem semmi. Vágytam rá? Vágytam rá. Átlibbentem én is a kapu másik oldalára és elnyelt a sötétség. 
Másnap hazamentem. Szürke hétköznapok, cseppnyi hétvégével fűszerezve. Elviselhetőbb. 

Csak kedden szólt a telefon.
-Este meglátogathatlak?
-Engem? Meg kell kérdeznem a barátnőmet. 
Bár a gyerek még beteg, de azonnal beleegyezett. Hát nem tudom. Jó én megyek, de kellek? Én egy átlagos nő vagyok. Már ezt is olyan furcsa leírni, kimondani, hogy nő. Ember. Nő. Egy 43 éves anya. Gyökértelen, intelligens és egyszerű. kék a szemem, barna a hajam, kerek a fenekem. És a hasam. Az is kerek. Mindegy. Hazamegyek, kicsit sminkelek, megigazgatom a hajam és valami szebbet veszek fel. Talán így is tetszhetek. 
-Hova megyünk?
-Egerbe?
Igazából nekem nincs kedvem semmit csinálni. Nem akarok étterembe menni, nem akarok kávét inni. Létezni szeretnék. Nőként és emberként. 
Ő is egyszerű. 
Egy kávé azért belefér.
Időben itthon kell lenni, hogy senki ne sejtsen meg semmit. 
Nincs csók. És nincs ölelés.
Mosolygás van. És végül egy ölelés.